Egyszer volt, hol nem volt, ahol a kurta farkú malac sem túr, élt SalvaDora, kedvese M., és P., az eb.
SalvaDora szeretett írni, és szerette is nyilvánosságra tenni, amiket írt.
Szerencsére sokan szerették, és jó szándékkal fordultak felé.
Míg egy nap belépett az életébe egy gonosz boszorkány, akit hívjunk Rútnak. Persze SalvaDora nem tudta, hogy ez a nő boszorkány, mert átvarázsolta magát egy unalmas emberré.
Nos, Rút imádta SalvaDorát, (továbbiakban SD) és az írásait. Tanácsokat kér, naponta sokat beszélnek telefonon, karakterekben. SD teljesen ki van már Rúttól, mert kezdi úgy érezni, mintha egy kis tapadókorong lenne. Persze SD nem szól egy szót sem, mert jószívű, és nagyon odafigyel más, szerencsétlen emberek sorsára. Mondhatni, hogy SD a Jó tündér.
Rúttal sok baj volt.
Azt gondolta, hogy mindenki ellene van, mindenki Vele foglalkozik, mindenki ártani akar Neki.
„Nem, dehogyis Rút, rosszul látod” – mondá a Jó tündér SD.
Telt-múlt az idők, és Rút egyre közelebb akart férkőzni M-hez, és SD-hez.
Sokszor csinálta azt, hogy hétvégén 8óra tájt bekopogtatott a házuk ajtaján, ahol még a kurta farkú malac sem túr. (DE! Rút eljutott oda is)
Ugyanazt elkezdte ecsetelni élőben, mint telefonon.
Itt már nem volt elég SD segítsége, itt egy orvos szaktudása kellett.
Amikor ezt SD közölte Rúttal, nagyon-nagyon mérges lett, és hirtelen átváltozott valós alakjába, és SD ijedten látta, hogy Rút, egy boszorkány.
Hátraugrott, megfogott egy tollat, és Rútra spriccelte a tintát. Rút kirohant, és mérgesen becsapta maga mögött az ajtót.
SD, és M. tanakodtak, hogy mit csináljanak a továbbiakban. P., az eb csak vakkantott néhányat, jelzésül, hogy Rútot nem szereti.
„Mi sem P., az eb,” – hangzott a válasz
Pár napig újra boldogan éltek, de valaki kopogott, SD kikukkantott ez erre szolgáló nyíláson, és láss csodát Rút volt az.
SD orrát felhúzva adta M. tudomására, hogy Ő az.
Rút megint segítséget akart kérni, amit már oly sokszor megtett, és a naiv SD mindig segített Neki.
De most már nem, és ezt tudatta is Vele.
Jujj, de mérges lett Rút, hosszú fekete haja, ami százlábúakra hasonlított felmeredt az égbe, vicsorító szájával, koszos körmeivel, repedt sarkaival toporzékolt a szép tiszta padlón, amit épp ezelőtt mosott fel Hapci, az egyik törpe. Látva ezt, tüsszögött egyet, és mérgesen távozott.
SD-t megrémítette a látvány, de nem félt, mert tudta, hogy Rút kezelésre szorul, és emiatt nem akarta bántani. Ennek tudatában SD nem ütött nagyokat a seprűvel, ami pont ott állt mellette.
Apró ütésekkel tessékelte ki a házból a boszorkányt, és megmondta Neki, hogy többé hallani sem akar róla. De előtte még megkérte, hogy írja fel egy nagyon jó pszichológus számát.
Elkergette a háztól, és még a nap is fényesebben sütött.
Telt, múlt az idő, élték tovább kis életükét M-ék, az erdei házikóban, amíg be nem kopogtatott az ablakon egy szirti sas, csőrében egy levéllel.
SD odasiet, elveszi a levelet, megsimogatja a gyönyörű állatot, majd a madár tovarepül.
Ez állt a levélben:
Kedves SalvaDora!
Ne haragudj, hogy ismeretlenül írok Neked, és remélem, hogy Vili, a sasom nem törte be az ablakot.
Képes beleélni magát a kopogtatásba. Amennyiben betörte, kérlek, írd meg, hogy melyik MAKK a bankotok, és elutalom az összeget.
De térjünk a lényegre.
Végső kétségbeesésemben írok Neked. Én egy hercegnő vagyok egy távoli Országból, ahol sok a veszély, és a szomorúság.
Szerettem volna kitörni –még mindig szeretnék- ebből a letargiából, de egy gonosz boszorkány megállított. Azt hittem, hogy bízhatok benne, de tévedtem.
Én alapesetben egy kedves hercegnő vagyok, de, ha felbőszítenek, akkor tűzet is tudnék hányni.
(Bár ezt megteszi az országot körülvevő 7 darab, 12 fejű sárkány)
Szóval, elkezdtünk levelezni. Én mindig Vilit küldtem, Ő meg egy fekete hollót.
Egy napon azt írta nekem, hogy én vagyok Te, azaz SalvaDora, és ne akarjam átverni, mert Ő átlát rajtam.
Nem tudtam, hogy miről beszél, mert csak pár napja olvasom írásaidat a Pókhálón.
(Mellesleg nagyon tetszenek.)
Lényeg az, hogy nem hiszi el, hogy én nem Te vagyok, hanem Neyla Hercegnő.
Kérlek, segíts, mert így sosem találom meg a szerelmet.
Minden jót,
Neyla
Miután ezt elolvasta SD nagy haragra gerjedt, mert biztos volt benne, hogy Rút nem fogadta meg a tanácsát, és nem ment el Bagoly doktorhoz.
Feltárcsázta Rút számát, de nem vette fel neki, és csak a hangposta hangjának tudta volna elmondani véleményét, erről meg inkább letett.
Fogott egy tollat, és egy tekercset, melyre lefirkálta, hogy ez nem állapot, és blablabla.
Nem sokkal később bevágódott az ablakon egy fekete holló, (tiszta szerencse, hogy épp nyitva volt, mert Rút biztos nem állta volna cehhet) nyakára kötve zsinóron egy levél.
Nehezen tudta SD elkapni a hollót, M. segítsége is kellett.
A levélben az állt, hogy SD hagyja őt békén, mert nem szerelmes belé, és undorodik tőle.
Csúnya szavakkal illette SD-t, aki csak nevetett a dolgon.
Véget kell vetni a dolognak, mert még jobban elmérgesedik a helyzet.
SD fogta a csúnya fekete hollót, és odadobta kistermetű vérebének P-nek, hogy csináljon vele, amit akar.
Persze P., az eb is egy áldott jó lélek, így hát nem falta fel, csak elvonszolta a patakhoz, és beledobta.
Megvárta, míg megfullad.
SD, M., és P. boldogan éltek, míg meg nem haltak.
A boszorkány meg egyedül élt, holló nélkül, míg meg nem halt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: